A01 – Az írásmesterség alapjai

Leírás

Az írásmesterséget 9 részterület együttese alkotja. Ezek a következők:

• Stílus (az egyéniség megnyilvánulása)
• Megalapozás (a hitelesség kulcsa)
• Dramaturgia (az információk elrendezésének művészete)
• Rejtély (a kíváncsiság felébresztése)
• Feszültség (az olvasó/néző érzelmeinek felkorbácsolása)
• Váratlan fordulat (ez ad ritmust a történetnek)
• Karakter (a cselekmény motorja)
• Viselkedés („minden szereplőm én magam vagyok”)
• Stilisztika (atmoszférateremtés

Az Írásmesterség Alapjai tanfolyam sorra veszi a részterületeket, bemutatja őket, ismerteti jellemzőiket, fontosságukat, funkciójukat a regény megalkotásában. Az alaptanfolyam átfogó képet nyújt az író szakmájáról és feladatairól alapszinten.

Nekem több szempontból is nagyon tetszett a tanfolyam. Az egyik, hogy tökéletesen bele tudtam illeszteni az életembe. A másik, hogy fontos dolgok a helyükre a kerültek a fejemben. Tudom, hogy még csak az elején tartunk, de már most máshogy állnék neki megírni egy könyvet. Pontosan azokra a kérdésekre kaptam válaszokat, amikre egyedül nem tudtam volna megtalálni. Ami különösen nagyon jó volt, hogy személyre szabott volt.” (Lívia)

Kezdem azzal, hogy imádtam az alapozó tanfolyamot! A tananyagok rövidek voltak, sokkal rövidebbek, mint számítottam rá, de velősek voltak. Ütősek. A hozott példák pedig életszerűek, és emiatt akkor is sikerült valamiként összekapcsolódnom a leckében leírtakkal, ha az adott téma kicsit nehezebben volt megfogható a számomra. Ez nagyon tetszett benne! A kérdések szintén nagyon jók voltak! Elsőre olyan könnyűnek gondoltam őket, aztán amikor meg kellett válaszolni, jött a meglepetés, hogy ajjaj, itt most nem elég a billentyűzetet csapkodni, itt gondolkodni kell. Teljesen más perspektívában kellett ránéznem filmekre, sorozatokra, könyvekre (akár kedvencekre is), és jó kis eufóriát okozott, amikor sikerült szétboncolgatnom ezeket a történeteket.

Nem tudom, más tanfolyamon ez mennyire megszokott (én eddig nem találkoztam vele), de itt borzasztóan tetszett, hogy minden lecke után volt egy kérdés arra vonatkozóan, hogy egyetértek-e a tananyagban leírtakkal, és volt egy feladat arra is, hogy leírjam a kérdéseimet. Én ezeket hatalmas, hozzáállásbeli “gesztusnak” éreztem abban a tekintetben, hogy egyrészt megengedett, hogy ne értsek egyet, és megengedett (sőt, feladat volt rá, ugyebár), hogy kérdezzek. És a legmeglepőbb az volt a dologban, hogy amikor nagy bizonytalanságomban kérdés gyanánt egy jókora gondolatkupacot küldtem el, amiben én magam sem tudtam, hol is van elrejtve a kérdés, akkor is életszerű, könnyen érthető választ kaptam tőled. Közben fogalmam sincs, hogyan tudtad kihámozni a kusza mondataimból a tényleges kérdést. Ha elakadtam, kérdezhettem. Ha még mindig nem sikerült megértenem, újra kérdezhettem. És közben a válaszodban sosem éreztem azt, hogy rosszul vagy rosszat kérdeztem volna. Az én kis mimózalelkemnek ez nagyon jól esett. 🙂

A leckék számomra koncepcionálisan teljesen eltértek attól, mint amivel eddig találkoztam. Volt egy jó kis hasonlatom erre, amit megfogalmaztam magamnak, rácsatlakozva a házépítős példára: olyan volt eddig, mintha tanítgattak volna falat építeni… födémet ácsolni… esetleg, hogy mi alapján válasszunk nyílászárót, vagy hova érdemes tenni a radiátorokat; ez a tanfolyam meg inkább olyan volt, mintha leültettek volna a tervező mellé, aki megmutatta volna a tervrajzot, hogy na, ez lesz a ház, amit építeni kell, látod, itt van ez, meg az, és ez azért van itt, mert… az meg azért van ott, mert… és akkor gyere, megmutatom a háromdimenziós látványtervet is. De a páromnak volt erre egy szerintem jobb példája. Azok alapján, amiket eddig meséltem neki, azt mondta, hogy a korábbi írástechnikai élményeim olyanok lehettek, mint a vakus fényképezőgéppel fotózgatni egy sötét szobában. Ez a tanfolyam meg olyan, mintha felkapcsolták volna a szobában a villanyt.

A tanfolyam elején volt egy kis hiányérzetem amiatt, hogy nem voltak “akkor most írj egy olyan jelenetet, amiben…” típusú feladatok. Utólag azt gondolom, nem is kellettek. Vagyis pontosítok. Utólag azt gondolom, jobb, hogy nem voltak. Valószínűleg elvitte volna a fókuszt, és folyton csak görcsöltem volna azon, hogy jót írtam-e, vagy megint valamit elrontottam…

Ami nem annyira tetszett… hm… talán azok a feladatok, ahol a saját életből hozott példákat kellett keresni egy-egy témára. Igazából nem a személyes volta miatt nem voltak ezek a kedvenceim, hiszen nagyon tapintatosan benne voltak a feladat leírásában, hogy nem muszáj elküldeni a választ. Inkább csak arról van szó, hogy átlag emberként nehéz volt jó kis példákat találnom, másrészt – de ez a saját hiányosságom – nem igazán tudok írni a saját élményeimről. Ami kellemes élmény, az utólag visszaolvasva ömlengősnek hat, ami kellemetlen élmény, az meg panaszcunamiként. Gondolom ezért nem vonzott soha a blogírás.

Na, a végére is értem a gondolataimnak. Köszönöm, hogy leírhattam.

És szerencsére nincs vége, nagyon izgatott vagyok, milyen lesz a haladó… aztán meg a még haladóbb… 🙂 (Cs. O.)

A képzés On-line keretek között zajlik.